Csak gratulálni tudok magamnak! Túl gyorsan habarodok bele az emberekbe, és igen, ismét megtörtént. Bár határozottan érzem, hogy én a "csak barát" kategóriába tartozok és most félek is emiatt. Miért tudják ilyen könnyen elcsavarni a fejemet? Gyűlölöm, hogy ennyire esendő vagyok.
Lassan ismét a hatalmába kerít az az érzés, ami nem engedi, hogy másra gondoljak és ettől lassan, de biztosan begolyózok. Egész nap rajta kattogott az agyam és csak arra tudtam gondolni, hogy át akarom ölelni. Le kellene állnom ezzel a reménykedéssel, szörnyű egy szokás. Hiszen ha nem dédelgetnék gyerekes álmokat, nem is fájna annyira a visszautasítás. Mindenesetre drukkoljatok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése