Karácsony, mit is értettem az alatt amikor azt hajtogattam, hogy várom? A hófehér tájra, a narancshéj illatra, az együttlétre és a zöldellő fenyőre gondoltam. Ebből semmi sem jött össze. Szívszorító, azt hiszem. Talán én vagyok az ostoba, hogy reménykedtem. Senki nem ölel magához, senki sem érezteti velem, hogy szeret. Csupán néhány kötelező 'Boldog karácsonyt!' felszólítás és a hozzá illő udvarias mosolyok. Magányos vagyok egy emberekkel zsúfolt házban.
A cigaretta füst és a hideg levegő is csak rontott a helyzeten, egyre inkább a gondolataimba menekültem. Bűntudatot éreztem az ebéd miatt is, így a nap nagy részét a mosdó fölé görnyedve töltöttem.
Képtelen vagyok a boldogságra. Helyette tépelődöm és marcangolnak a kétségek. Aggódnom kellene esetleg depresszió miatt...? Hiszen ez egyáltalán nem normális. Félek, elszeretnék bújni a szerelmem ölelésében.
