Sokkal könnyebb kimondani azt, hogy "Utállak.", mint kibökni azt az átkozott szót, ami megkeseríti a nyelvemet. Magamnak se lennék képes bevallani, hogy miért zavarodik össze bennem az az őrülten hangos kalapáló szerkezet, amikor átölel. Nem szeretek hazudni magamnak, de úgy érzem most leginkább rákényszerülök. Tompítja a fájdalmat a ki nem mondott szó, akármennyire is nehéz bezárva tartanom a tomboló szörnyeteget.
Minden egyes pillantásával egyre inkább halottnak érzem magamat és fogalmam sincs, hogy miért. Mégis szívesebben eltűrök bármit, ha közben szoríthatom a kezét. Megszűnik a világ a karjaiban, bármennyire is elcsépelt szöveg ez. Észhez kellene térnem, össze-vissza beszélek, tele vannak a mondataim badarságokkal.
Hihetetlen mennyire tudok igyekezni, ha arról van szó, hogy eltereljem róla a figyelmemet.
2013. november 12., kedd
2013. november 10., vasárnap
Álarc mögött
Sajnálom, hogy nem írtam már egy jó ideje, de mindössze az az egy mondat tudta volna elhagyni a billentyűzetemet, hogy "Össze vagyok zuhanva.". Igyekeztem összeszedni magamat és azt hiszem tegnap sikerült kitombolni magamból a fájdalmat, de tudom, hogy még nem múlt el nyomtalanul.
Senki nincs azzal tisztában, hogy mi bajom van, én sem értem teljes egészében, lehet az őrület szélén álldogálok. Nem is kívánom leírni, bármennyire is nehéz magamban tartani; hagyom hagy nyomjon el a keserűség, nem küzdök már ellene.
Néha olyan érzés fog el, mintha valakihez beszélhetnék, aki meghallgat és meg is ért, de aztán rájövök, hogy csupán önmagamnak intézem a kérdéseket, amiket egymagam igyekszem meg is válaszolni. Én a szánalmas jelzővel illetném magamat, de ez mindenkinek szíve-joga. Tegnap szó szót követett lázasan dolgozó elmémben és beteges gondolataimat még a gyógyszerek sem tudták elnyomni, így gondolatfoszlányok kezdtek megfoganni bennem. Nyomorúságom forrását, mivel én sem vagyok vele tisztában, hogy honnan ered, nem áll módomban megszüntetni, de tippelgetve arra jutottam, hogy a szeretet és a kötődés szörnyen káros dolog a számomra. Meg kellene tanulnom ezek nélkül élni, hogy gyűlölő és gyűlölt legyek. Magányosan, ilyesfajta érzelmi szükségletek nélkül minden sokkal könnyebb lenne. De hahó(!), ember vagyok, ilyesmiről ábrándoznom se szabadna. Belém van kódolva a szeretetéhség és ezt levetkőzni lehetetlenség.
Inkább mosolygok, mint egy idióta és ezzel el is intéztem a közvéleményt. Ez az, erőszakoljuk magunkra a művigyort!
Senki nincs azzal tisztában, hogy mi bajom van, én sem értem teljes egészében, lehet az őrület szélén álldogálok. Nem is kívánom leírni, bármennyire is nehéz magamban tartani; hagyom hagy nyomjon el a keserűség, nem küzdök már ellene.
Néha olyan érzés fog el, mintha valakihez beszélhetnék, aki meghallgat és meg is ért, de aztán rájövök, hogy csupán önmagamnak intézem a kérdéseket, amiket egymagam igyekszem meg is válaszolni. Én a szánalmas jelzővel illetném magamat, de ez mindenkinek szíve-joga. Tegnap szó szót követett lázasan dolgozó elmémben és beteges gondolataimat még a gyógyszerek sem tudták elnyomni, így gondolatfoszlányok kezdtek megfoganni bennem. Nyomorúságom forrását, mivel én sem vagyok vele tisztában, hogy honnan ered, nem áll módomban megszüntetni, de tippelgetve arra jutottam, hogy a szeretet és a kötődés szörnyen káros dolog a számomra. Meg kellene tanulnom ezek nélkül élni, hogy gyűlölő és gyűlölt legyek. Magányosan, ilyesfajta érzelmi szükségletek nélkül minden sokkal könnyebb lenne. De hahó(!), ember vagyok, ilyesmiről ábrándoznom se szabadna. Belém van kódolva a szeretetéhség és ezt levetkőzni lehetetlenség.
Inkább mosolygok, mint egy idióta és ezzel el is intéztem a közvéleményt. Ez az, erőszakoljuk magunkra a művigyort!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)