Magam sem értem, hogy kaphattam ilyen csodálatos barátokat... Igazi kincsek, akiket sosem fogok elengedni, csak ha ők kérik. Kivételes emberek, elképesztően intelligensek, őszinték, bizalommal fordulunk egymás felé és a legfontosabb, hogy úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Mintha egy torz tükörképet tartanának elém, hiszen olyanok, mint én, de mégis különböznek. Igazi színes egyéniségek, akikért nem lehetek elég hálás!
Ma velük voltam, együtt mentünk el meglátogatni az elhunytakat. A vénasszonyok nyarának gyenge napsugarai lágyan olvadtak a hideg földre, miközben varjak károgtak nem messze. Órákon keresztül beszélgettünk és sétálgattunk a sírkövek rengetegében.
Mit is mondhatnék, nagyon szeretem őket. Egy részem bennük él, és belőlük egy darab már hozzám tartozik. Remélem együtt maradunk, ameddig csak tehetjük! ♥
Ugyanakkor vannak olyan állítólagos barátaim is, akikben egy idő után már csak a csalódást lelem fel. Az élet fintora, elég vicces. Az ilyen embereken túl lépek és megköszönöm nekik a mellettük szerzett tapasztalatokat. Hiszen a múlt, csak erre jó: tanulni belőle.
Ui.: A lány, akiről tegnap írtam a bejegyzést, túl élte a rengeteg nyugtatót, de elég rossz állapotban van. Emlékezetkiesés, szédülés, fáradékonyság. Nagyon féltem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése