Fuck this shit

Sokkal könnyebb kimondani azt, hogy "Utállak.", mint kibökni azt az átkozott szót, ami megkeseríti a nyelvemet. Magamnak se lennék képes bevallani, hogy miért zavarodik össze bennem az az őrülten hangos kalapáló szerkezet, amikor átölel. Nem szeretek hazudni magamnak, de úgy érzem most leginkább rákényszerülök. Tompítja a fájdalmat a ki nem mondott szó, akármennyire is nehéz bezárva tartanom a tomboló szörnyeteget.
Minden egyes pillantásával egyre inkább halottnak érzem magamat és fogalmam sincs, hogy miért. Mégis szívesebben eltűrök bármit, ha közben szoríthatom a kezét. Megszűnik a világ a karjaiban, bármennyire is elcsépelt szöveg ez. Észhez kellene térnem, össze-vissza beszélek, tele vannak a mondataim badarságokkal.
Hihetetlen mennyire tudok igyekezni, ha arról van szó, hogy eltereljem róla a figyelmemet.

Álarc mögött

Sajnálom, hogy nem írtam már egy jó ideje, de mindössze az az egy mondat tudta volna elhagyni a billentyűzetemet, hogy "Össze vagyok zuhanva.". Igyekeztem összeszedni magamat és azt hiszem tegnap sikerült kitombolni magamból a fájdalmat, de tudom, hogy még nem múlt el nyomtalanul.
Senki nincs azzal tisztában, hogy mi bajom van, én sem értem teljes egészében, lehet az őrület szélén álldogálok. Nem is kívánom leírni, bármennyire is nehéz magamban tartani; hagyom hagy nyomjon el a keserűség, nem küzdök már ellene.
Néha olyan érzés fog el, mintha valakihez beszélhetnék, aki meghallgat és meg is ért, de aztán rájövök, hogy csupán önmagamnak intézem a kérdéseket, amiket egymagam igyekszem meg is válaszolni. Én a szánalmas jelzővel illetném magamat, de ez mindenkinek szíve-joga. Tegnap szó szót követett lázasan dolgozó elmémben és beteges gondolataimat még a gyógyszerek sem tudták elnyomni, így gondolatfoszlányok kezdtek megfoganni bennem. Nyomorúságom forrását, mivel én sem vagyok vele tisztában, hogy honnan ered, nem áll módomban megszüntetni, de tippelgetve arra jutottam, hogy a szeretet és a kötődés szörnyen káros dolog a számomra. Meg kellene tanulnom ezek nélkül élni, hogy gyűlölő és gyűlölt legyek. Magányosan, ilyesfajta érzelmi szükségletek nélkül minden sokkal könnyebb lenne. De hahó(!), ember vagyok, ilyesmiről ábrándoznom se szabadna. Belém van kódolva a szeretetéhség és ezt levetkőzni lehetetlenség.
Inkább mosolygok, mint egy idióta és ezzel el is intéztem a közvéleményt. Ez az, erőszakoljuk magunkra a művigyort!

Nem tudom

Fáj. Minden fáj. Nem érzem úgy, hogy bárki is összetartana. A szemük láttára hullok darabokra, teljesen észre vétlenül. Vicces. Írni sem tudok most többet, elfogytak a szavak.

Korlátozva

Nulla akaraterő. Ez az, még egy dolog, ami selejtessé tesz. Hozzám képest a tökéletlen is tökéletes, pedig annyira szeretnék más lenni. Ha önmagamért nem tudnak szeretni, talán felmázolhatok egy maszkot, ami többre viszi majd, mint én.
Átkozott húsbörtön, amibe be vagyok zárva, legszívesebben apró cafatokra tépném és máglyán égetném el. Persze, ez nem fejezné ki eléggé a testem iránti undoromat. Egy kupac szánalom vagyok; ezt csak én érezhetem át igazán, mindenki más csupán vigasztalni próbál amikor ellentmond.
Ui.: Ez pedig egyáltalán nem önsajnáltatás, ezek tények. Aki sajnáltatja magát, az kívánja, hogy igyák minden egyes szavát és figyeljenek rá, én azt sem bánnám, ha senki se olvasgatná ezeket a sorokat.

Bárcsak

Olyan megnyugtató hely a temető, végtelen csend és az őszi táj. A sárga levelek takaróként lepték el a talajt, az ágak halkan reccsentek a talpunk alatt. Bárcsak több időm lenne a halottakra.
Össze vagyok zuhanva; nem vagyok tisztába önmagammal és az érzéseimmel, felőröl a helyzetem. Az életkedvem a mínuszokban járkál és egyszerűen csak szeretnék elszökni a kötelességeim elől. Szeretném, hogy szombat legyen és kifeküdhessek a csillagok alá... talán a fényük elűzi a sötétséget belőlem.

Valaki szedjen össze, szétestem

Sajnálom, hogy a napokba nem volt időm írni, de zajlott az élet. Megpróbálom összeszedni a napokban történteket, de nem ígérem, hogy sikerül... egy ideje, elég szétszórt vagyok.
Pénteken, mint korábban már említettem kisebb bulit szerveztünk, de Ő nem tudott eljönni... talán nem is baj, hiszen úgysem lett volna más, csupán alkoholtól jókedvűen néztünk volna egymásra, barátként. Úgy gondolom fájt volna, igen nagyon is. Helyette inkább jól éreztem magamat és elfeledkeztem egy teljes éjszakára a bánatomról.
Másnap viszont már ismét a félelem és az idegesség marta a gyomromat, bár lehet, hogy csak a másnaposság kóstolgatott. A tudat belefúrta magát az agyamba, miszerint szeretem. Nem akarok szeretni, nem eshetek bele megint ebbe a hibába. Nem, nem és nem; ebből sosem tudok szerencsésen kimászni. Este egy fél doboz cigaretta tudott csak lenyugtatni, a füstjével elszálltak a gondolataim is.
Vasárnap találkoztunk... órákon keresztül egymáshoz voltunk bújva a hidegben, átölelt és én a sírás határán álltam. Legszívesebben feléje fordultam volna és megcsókoltam volna, de annyira fájt a tudat, hogy nem tehettem. Miért kell ennyire szerencsétlennek lennem?
Annyira nem tudok kiigazodni rajta; mást tesz és mást mondd. Azt mondja, hogy hiányzom neki, átölel és nem enged el, de közben nem akar tőlem semmit. Tényleg ennyire jó lennék játékszernek? Miért kell mindenkinek megbántania? Valóban ezt érdemlem még tőle is?

Without Love

Rosszkor, rossz helyen voltam, rossz ember társaságában, de ez jellemző rám, igazi balszerencse mágnes vagyok a javából. Mit csinálhattam, hogy állandóan(!) ezt érdemlem? Annyira tud fájni a pofára esés; vicces, hogy pont ő vág akaratlanul is pofon. Azok tudnak a legjobban megbántani, akiket szeretünk...vajon milyen lehet miattuk boldogságot érezni? Egyszer én is szeretném megtapasztalni, nagyon.
Most viszont ismét rossz emberbe estem bele, így még csírájában igyekszem elfojtani az érzést. Talán, ha máskor futunk így egymásba, még esélyem is lett volna. A magány viszont kelletlenül is kísérget mindenhová, ezúttal sem hagyott cserben. Lehet jobb lenne feladnom a szerelmet? Azt mondják így is-úgyis ránk talál, véletlenszerűen, de egyszer biztos. Én világéletemben türelmetlen típus voltam, nem repesek a hírtől, hogy még Cupido is így megvárakoztatna.
Utálom, utálom ezt a mérhetetlen ürességet bennem.