Sajnálom, hogy a napokba nem volt időm írni, de zajlott az élet. Megpróbálom összeszedni a napokban történteket, de nem ígérem, hogy sikerül... egy ideje, elég szétszórt vagyok.
Pénteken, mint korábban már említettem kisebb bulit szerveztünk, de Ő nem tudott eljönni... talán nem is baj, hiszen úgysem lett volna más, csupán alkoholtól jókedvűen néztünk volna egymásra, barátként. Úgy gondolom fájt volna, igen nagyon is. Helyette inkább jól éreztem magamat és elfeledkeztem egy teljes éjszakára a bánatomról.
Másnap viszont már ismét a félelem és az idegesség marta a gyomromat, bár lehet, hogy csak a másnaposság kóstolgatott. A tudat belefúrta magát az agyamba, miszerint szeretem. Nem akarok szeretni, nem eshetek bele megint ebbe a hibába. Nem, nem és nem; ebből sosem tudok szerencsésen kimászni. Este egy fél doboz cigaretta tudott csak lenyugtatni, a füstjével elszálltak a gondolataim is.
Vasárnap találkoztunk... órákon keresztül egymáshoz voltunk bújva a hidegben, átölelt és én a sírás határán álltam. Legszívesebben feléje fordultam volna és megcsókoltam volna, de annyira fájt a tudat, hogy nem tehettem. Miért kell ennyire szerencsétlennek lennem?
Annyira nem tudok kiigazodni rajta; mást tesz és mást mondd. Azt mondja, hogy hiányzom neki, átölel és nem enged el, de közben nem akar tőlem semmit. Tényleg ennyire jó lennék játékszernek? Miért kell mindenkinek megbántania? Valóban ezt érdemlem még tőle is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése